A szabadkőművesség és a szellemi rokonszervezetek

A szabadkőművesség és a szellemi rokonszervezetek: rózsakeresztesek, martinisták, illuminátusok

Hamvas Béla írja egy helyütt: az embernek alapállása (é: alapállapota) a tudás[1]. És valóban, mindannyiunk természetes késztetése, hogy messzebbre lássunk, mint amennyire a szemünk engedi, hogy megismerjük és feltárjuk a létezés rejtett aspektusait, hogy megfejtsük a titkot, a mesteregyenletet, amely szerint a világ működik, hogy az érzékszerveink szkepticizmusán túli transzcendens – amelyet az anyagelvű tudomány is ismer, és szingularitásnak nevez – fejlődési, felemelkedési stációink metafizikai valósága lehessen. Arthur C. Clarke harmadik törvénye[2] úgy fogalmaz, hogy "bármely, kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától". Technológiánk még nem tart ott, hogy a szingularitást érzékelhető valósággá tegye, ezért szívünknek és istentől származó önvalónknak a transzcendens világban szerzett tapasztalása – a felemelkedést szolgáló – mágikus tudásként jelenik meg és hagyományozódik tovább. Ezt a folyamatot jelképezi a szabadkőműves-templom J betűvel jelzett oszlopa. De a szabadkőművességen kívül számos más szervezet és rend jelölte ki magának az alapállapothoz való visszatalálás útját, egy teljesebb tudás ígéretével magához vonzva a szabadkőműveseket is, és e kettős tagságoknak az lett az eredménye, hogy a köztudatban összemosódtak ezek a szervezetek és rendek a szabadkőművességgel. Rajzolatomban megkísérlem történeti idővonalon nyomon követni e szellemi rokonszervezetek kialakulását, tündöklését, majd esetleges bukását; illetve megpróbálom felvázolni azokat az azonosságokat, amelyek a szabadkőművességgel való összemosást elősegítették, és azokat a különbségeket, amik a szétválasztást mégiscsak indokolják.

A rajzolatomban tárgyalt valamennyi szerveződés az ezotéria és az okkultizmus talajából sarjadt ki, beleértve a szabadkőművességet is. Eredetileg az ezotéria a tudásba beavatottak belső körét, az okkultizmus pedig magát a titkos tudást jelentette. Mára ez a két szó meglehetősen pejoratív értelmet kapott, így érvényes alkotmányunkban nem szerepel az "ezoterikus közösség" megnevezés, de a nagypáholy honlapján továbbra is ez olvasható: A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy 1990-ben megfogalmazott irányelvei szerint "a kőművesség felavatáson alapuló, hagyományos, ezoterikus intézmény[3].

Az ezotéria és az okkultizmus gyökerét keresve egy rendkívül rejtélyes alakhoz jutunk a történeti idővonalon: Hermész Triszmegisztoszhoz és az ő nemzedékeket próbára tevő művéhez, a Tabula Smaragdinához. Hermész Triszmegisztoszt egyes szerzők Imhoteppel, az első egyiptomi piramis építőjével, az orvoslás és az írásbeliség atyjával azonosítják, mások úgy vélik, hogy két Hermész volt. Az első a Háromszor Nagy, aki a. Kr. e. XII. évezreden lezajlott özönvíz közeledtével feljegyzésekben hagyta tudását az esetleges túlélőkre, a második pedig az ő tudásának örököse, aki az egyiptomi Óbirodalomban élt, és negyvenkét kötetben foglalta össze a természet, a tudomány és az emberi társadalom törvényeit. E második alak lenne Imhotep. Az ő és Hermész Triszmegisztosz tanításaiban kétségtelenül vannak azonos elemek. Mindketten azt mondták: ahogy lent, úgy fent. Minden mozog, minden rezeg. A Tabula Smaragdina rejtélyes sorai pedig olyan tudást sejtetnek, amelynek nem csak a megismétlésére nem vagyunk képesek, de értelmezni is alig-alig tudjuk.

Hamvas Béla fordításában így hangzik a Tabula Smaragdina szövege:

1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.

2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.

3. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.

4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.

5. Ő a théleszma, az egész világ nemzője.

6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól, tudással, elkötelezettséggel.

8. A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.

9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.

10. A világot így teremtették.

11. Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.

12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.

13. Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.

Mágikus szavak: Egy, varázslat, elemek, energia, anyag, átvitel. Paracelsus szerint e 13 mondat az univerzális recept, amelynek segítségével a dolgok tökéletes állapotba helyezhetők; akár ásványi anyagokról, földi, növényi, állati vagy szellemi dolgokról van szó. A minden létezőre alkalmazható transzmutáció (átvitel), amellyel az a tökéletesség állapotába juthat, a belső kémia analitikus módszere. Ahogyan a Nap sugárzása meleggel, fénnyel és élettel tölti be a Földet, ugyanígy ilyenfajta sugárzást az ember magában is létrehozhat. Ezt a műveletet nevezték később alkímiának, vagy aranycsinálásnak. Utóbbi nevet azért kapta, mert az arany a Napnak megfelelő fém, s amikor az ember a Titkot megértve birtokába jut a teremtő energiának, Nappá, azaz arannyá változik.

Ezzel meg is indul az alkimisták évszázadokon átívelő tevékenysége. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az alkímia a középkor szülötte. Való igaz, hogy a középkorban élte virágkorát, ám gyakorlatilag szinte az első emberpártól jelen van e művészet mestereinek gondolkodásában, akik egészen Ádámig vezetik vissza tudásuk eredetét. Hogy Ádám miként került e tudás birtokába, arra kész volt a válasz: evett a tudás fájának gyümölcséből, ezzel megismerte azt a csodás anyagot, amelyet később a "bölcsek kövének" neveztek. Azután e titkos mesterséget átmentette utódai számára, akik sok száz évvel hosszabbították meg életüket. Ádám szépunokája, Káin ükunokája, Hénoch dédunokája, Matuzsálem unokája, Lamech fia TUBALKÁIN volt. "Ô tanítá az ércből és vasból való mívnek mesterségét" E bibliai szavakhoz az aranycsinálók a következő megjegyzést fűzték. A vaskohászathoz sok kémiai ismeret szükséges, és Tubalkain ezt mástól, a mint felmenőitől, nem tanulhatta. Ám szerényen megjegyzik, hogy Tubalkain még így is inkább talpraesett kovács, mint kémikus volt. "Az ő korában, másfélezer esztendővel a világ teremtése után, a bölcsek kövének alig lehetett szerepe, aranyat nem tingáltak vele, csak az élet meghosszabbítására használtatott" – írja Szathmáry László[4]. Ha figyelembe vesszük, hogy Tubalkain mindössze 6 nemzedéknyi távolságra van Ádámtól, ez a hat nemzedék mégis 1500 esztendőt ölel fel, azt kell gondolnunk, hogy Tubalkain generációja még bizonyosan birtokában volt az életet meghosszabbító bölcsek kövének. Majd az érthetetlen módon elveszett, ám léte sokezer éven át borzolta a halhatatlanságra vágyó emberiség kedélyét.

A Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinájából kiburjánzó hermetikus irodalom a 15. században válik meghatározóvá a nyugati ezoterikus gondolkodásban, amikor is Marsilio Ficino és Lodovico Lazzarelli olasz humanista tudósok latinra fordítják az eredetileg görögül íródott Corpus Hermeticumot. A hermetikus iratokban foglaltakat később is az alkímia legősibb forrásműveként tartják számon, és felhasználják a bölcsek kövének, a lapis philosophorumnak az előállítása érdekében, hogy a legvégső ismeret (Gnózis) birtokában a teljes átalakulást ne csak az anyagi világban, de szellemi tapasztalatként is átéljék.

A szabadkőművesség mint organizált mozgalom ekkor még a céhekbe szerveződött operatív kőművesség szintjén áll. Túl vagyunk a keresztes háborúkon, a torinói leplet és az Aranybulla egyik példányát őrző, a váltók révén pénzügyi nagyhatalommá váló templomos lovagrend tündöklésén és bukásán, az önálló államot (a későbbi Poroszországot) alapító Teuton Lovagrend megalakulásán. Bolognában már 1248-ban alkotmányban rögzítették a kőműves céhek kötelmeit, majd 1352-ben York-ban, 1375-ben pedig Norwich-ban is megtették ugyanezt. Egy évvel később, 1376-ban Londonban először jelent meg írott szövegben a "szabadkőműves" szó, 1459-ben megtörtént a kőfaragó szövetkezetek főpáholyi szabályozása Strassburgban, 1480-ban felépült a Rosslyn-kápolna, 1598-ban Willliam Scaw Edinburgh-ben szabályozta a kőművesek életét és munkavégzését, de még mintegy 100 évvel az első angliai nagypáholy megalakulása előtt járunk. Az európai történelem színpadán VI. Jakab I. Jakab néven egyesíti Angliát és Írországot, francia földön XIII. (Igazságos) Lajos uralkodik, a Német-Római Birodalomban Miksa a császár, Magyarország már három részre szakadt, Oroszországban pedig a Godunov-házat felváltó Rurik-dinasztiát éppen felváltja a Romanov-ház I. Mihály cár személyében. Európa szellemi életét két irányzat uralja: a humanizmus és a reformáció.

Ebben a történelmi környezetben hirtelen három kiadvány robban be Európa kulturális életébe, 1614-ben Az R. C. testvériség fölfedezése, 1615-ben Az R. C. testvériség vallomása és 1616-ban Rózsakereszt Krisztián kémiai menyegzője címmel. Az R. C. rövidítés Rosea Crux-ot jelent, azaz a keresztet rózsával a közepén, vagyis a rózsakereszteseket jelöli. (Nesta H. Webster arról is ír, hogy a rózsa nem a rózsakeresztesek keresztjének virágjából ered, hanem a latin ros szóból, ami harmatot jelent, és amit az arany oldószerének tartottak. A kereszt pedig a fény kémiai hieroglifája.)[5] Bár a kiadványok szerzőjének kilétén sokat vitatkoztak, a ma leginkább elfogadott álláspont szerint mindhárom munkát Johann Valentin Andreae (1586-1654) lutheránus lelkész és teológus írta, őrá utal a címlapokon elhelyezett Vale üdvözlő szócska is. Egyesek őt tekintik a rózsakeresztes rend megalapítójának. Mások szerint Andreae e három munkája egyszerű tréfa (maga Andreae is így nyilatkozott később), vagy ha nem is tréfa, akkor irodalom, fikció, melyre aztán bizonyos hiszékeny – vagy számító – emberek fölépítették a rózsakeresztesek szövetségét. Egy megint csak másik álláspont szerint Andreae három könyve és a rózsakeresztesek között "mindössze" annyi összefüggés van, hogy Andreae maga is rózsakeresztes volt, a rend azonban már korábban is létezett, megalapítója Christian Rosenkreutz, azaz Rózsakereszt Krisztián. Az ő életét elég részletesen tárgyalja Andreae.

Rózsakereszt Krisztián 1388-ban született. Európai kolostorokban, illetve damaszkuszi és egyiptomi mesterektől tanult, majd visszatért hazájába, Németországba, ahol – bár ismerte az aranycsinálás titkát és birtokában volt a bölcsek kövének – megszerzett tudását nem hatalomra és hírnévre használta föl, hanem arra, hogy maga köré gyűjtött hét másik személyt, akikkel megosztotta az általa megismert titkokat és megalapította a Szentlélek Házát.

Rózsakereszt Krisztián 106 éves korában, 1494-ben halt meg, és sírjára ezt íratta: POST CXX ANNOS PATEBO, azaz "százhúsz év múlva kinyílok". A legenda szerint éppen halála után 120 évvel, 1614-ben, amikor átalakításokat végeztek a Szentlélek Házában, egy ajtóra bukkantak. Az ajtót kinyitották, és egy nyolcszögletű terembe értek, melyet egy titokzatos, örökké égő lámpa, "egy alvilági nap" világított meg. A terem közepén állt Rosencreutz sírja, a teremben megtalálták a könyveket, melyek a régi rózsakeresztesek legfőbb titkait és törvényeit őrizték, és a rejtett művészetek űzéséhez szükséges eszközök is ott hevertek. Most, hogy Rosencreutz sírját megtalálták, mondja Andrae, a társaság elérkezettnek látja az időt, hogy nagyobb nyilvánosság elé lépjen. Csatlakozásra hívják fel az érdeklődőket, de – ahogy Szerb Antal írja némi iróniával – házszámot nem adnak meg, azaz a csatlakozás módjáról nem rendelkeznek.[6]

Eredetileg a rózsakeresztes testvérek a következőkre kötelezték magukat:

1. Senki sem űz más mesterséget, mint betegek gyógyítását, azt is minden haszon nélkül.

2. Senki sem köteles egyenruhát viselni, mindenki országának megfelelően öltözködik.

3. Minden testvér, minden évben C napon S-ben megjelenik; távolmaradását megindokolja.

4. Minden testvér gondoskodik egy értelmes utódról, aki őt követi hivatásában.

5. Az R. C. legyen a testvérek pecsétje, jelszava.

6. A testvériség 100 évig titokban maradjon.

Ez utóbbi pont maradéktalanul teljesült is, ugyanis a kiáltványok megjelenése után hosszú-hosszú évtizedekig nem lehetett hallani a rózsakeresztesekről. Az 1600-as évek vége felé aztán újult erővel indul virágzásnak a mozgalom. Benedek Szabolcs ezt írja: "Az látszik valószínűnek, hogy a rózsakeresztesség valójában csak évtizedekkel az 1610-es években megjelent kiadványok után született meg, éppen a kiáltványok hatására: azaz az emberek keresték, ám nem találták sehol a rózsakeresztes testvériséget, így hát - jobb híján - megalapították... Ekképpen lehetett a 17. század második felében már talán valóban működő szövetség tagja a természettudós Robert Boyle (1627–1691) és Isaac Newton (1643–1727), illetve így lehet rózsakeresztes eredetű az angol tudományos akadémia, a Royal Society, illetve annak elődje, az elsőként Sir Francis Bacon (1561–1626) által megálmodott Láthatatlan Kollégium (Invisible College) is."[7]

A 18-19 században sorra alakultak a rózsakeresztes rendek, melyeknek egyetlen közös nevezője immár az alkímia volt, az eredeti célkitűzések – például az orvoslás mint kizárólagos tevékenység – háttérbe szorultak. A rendek az alkímia mellett különféle egyéb célokat tűztek ki maguknak egymástól függetlenül; így könnyen előfordulhatott, hogy a valamely rend céljait ismerő beavatott az egész rózsakeresztességgel azonosította saját rendjét, mintegy a részből az egészre következtetve, ami aztán – pl. Comenius politikai szervezőtevékenysége révén – olyan téveszméknek adott táptalajt, mint hogy a rózsakeresztesek a Habsburgok uralmának megdöntésére és a jezsuiták elpusztítására törekednek. Kétségtelen tény, hogy amellett, hogy a rózsakeresztes mozgalom óriási lökést adott a természettudományok fejlődésének, kiváló terepnek bizonyult a szélhámosok és politikai kalandorok számára is (amilyen pl. Cagliostro gróf volt), és a kívülállók egy világuralomra törő összeesküvés magját láthatták benne. Így hát a rózsakereszteseket a római katolikus egyház üldözte; az inkvizítorok az eretnekség egyik formájának tekintették a tagságot.

Mindeközben a szabadkőművesség is egyre kiterjedtebb mozgalommá nőtte ki magát, nem kis részben annak köszönhetően, hogy valamely titkos társasághoz tartozni divat lett, hovatovább az előkelőség egyik fontos attribútumává vált. Az operatív kőművesség utat engedett a spekulatív kőművességnek, így a korábbi tisztes kőfaragó mesteremberek társasága immár arisztokraták és nagypolgárok világjobbító szándékainak adott teret. Anglia első nagypáholyának 1717-es megalakulása hatalmas lendületet adott a mozgalomnak, az angol nagypáholy, majd 1728-tól a Franciaországi Nagyoriens védelme alatt sorra alakultak páholyok szerte Európában. A szabadkőművesség az 1738-as pápai kiközösítés ellenére felpezsdíti Európa szellemi életét, ugyanakkor nem állítható, hogy a társadalmi fejlődés különböző fokain álló országokban kongruens rendszert alkotott volna. Angliában hamarosan két nagypáholy rivalizál egymással, az 1717-ben létrejött Premier Grand Lodge of England és az 1751-ben alakult Antient Grand Lodge of England. A két nagypáholy közötti vita a szertartások ősisége és modernizálása körül folyt, kölcsönösen nem ismerték el egymás szertartásait. De ettől függetlenül is más utat jártak be az Egyesült Királyság szabadkőművesei, mint a Német-Római Birodaloméi. Ugyanis míg a londoni páholyokban központi szerepet játszottak Newton mechanikus elvei, vagyis az angol szabadkőművesek a mozgás, a vonzás és taszítás törvényeit tanulmányozták, addig Bécsben az embert helyezték középpontba, nagyobb hangsúlyt kapott az orvoslás és művészet. Gerald Van Swieten holland szabadkőműves orvos (páholytársa, I. Ferenc császár felkérésére) például megalapította az első bécsi orvosképző iskolát, s gyökeresen átalakította az egész korabeli osztrák egészségügyi rendszert.

Bécsben – minthogy ott jelentősen kisebb volt a polgárok száma, mint Londonban – a szabadkőműves-páholyok az arisztokraták és a nagypolgárok fontos intézményei lettek. A felvilágosodás eszméit hirdették, a vallási türelem térhódítását, a közoktatás fejlesztését, a jogrend kidolgozását mozdították elő. A tudományos és kulturális életben tehát a szabadkőművesek meghatározó szerepet játszottak. De Mária Terézia politikai tanácsadói is szinte kivétel nélkül szabadkőműves főurak voltak, élükön gróf Esterházy Ferenccel.

Mivel a korszak a szabadkőművesség nagy nemzetközi elterjedésének kora, az újonnan fölbukkant rózsakeresztesek – akik közül sokan talán köszönőviszonyban sem voltak Andreae és társai eredeti eszméivel – a szabadkőműves-páholyokban találtak lehetőséget az érvényesülésre: a páholyok ma is őrzik azokat a rítusokat és szimbólumokat, amelyeket a 18. században az akkori rózsakeresztesek építettek bele a szabadkőműves rituálékba. Voltak továbbá olyan szabadkőműves-páholyok is, amelyek deklaráltan és kizárólagosan a "rózsakeresztes tanokkal" foglalatoskodtak – közülük nem egy felelevenítette a középkori alkimisták állítólagos rózsakeresztes örökségét; az aranycsinálás titkát, illetve a bölcsek kövét kutatta. Igen nehéz tehát meghúzni a határvonalat a szabadkőművesek és a rózsakeresztesek között, de azért vannak nyilvánvaló különbségek. A szabadkőművesek 3 fokozatban dolgoztak: inas, legény, mester; a rózsakeresztesek 10 fokozatban: 0. neophita, 1. juniores, 2. theoreticus, 3. practicus, 4. philosophus, 5. minores, 6. maiores, 7. adeptus extempus, 8. magister, 9. mágus. A 10. fokozat az istent (1) és a világot (0) egyesíti magában.

A rózsakeresztes rítus így nézett ki:

Avatáskor a főmester beszédet tartott. Előadásának tárgya a bölcsek kövével állt összefüggésben. Rámutatott annak lehetőségére, példákat hozott fel a fémátalakításra, bizonyította az aranycsinálás isteni eredetét, és a jelölteket Istenfélelemre intette. A rózsakeresztes rend tagjai ügyeltek arra, hogy a titok avatatlanok kezébe ne jusson. Az eskü az avatatlanokkal és az alacsonyabb fokozatban állókkal szemben volt kötelező. Magasabb fokozatban titoknak helye nincs, hiszen a felettesek a tökéletes tudás birtokában vannak, azaz úgyis tudnak mindenről. Az eskü letétele után bizonyos mértékű felvilágosítás, a jelvények magyarázata és alkimista könyvek ajánlása következett. A rózsakeresztesek jelvényei szőnyegbe voltak szőve. Itt volt látható a frigyláda. Ennek értelme: a rózsakeresztes szívében hordja Istent. Hét pont szimbolizálta a hét égitestet: Nap, Hold, Merkur, Venus, Mars, Jupiter, Saturnus, illetve a transzmutációhoz szükséges hét elemet: arany, ezüst, kén, réz, vas, ón, ólom. Ha összevetjük mindezt a szabadkőműves tápisszal, szembeötlő a különbség.

A szabadkőművesek közül többen hangot adtak rosszallásuknak a rózsakeresztes alkimistákat illetően. Kazinczy Ferenc pl., aki a szabadkőműves eszméket lelkesen éltette, értetlenül állt az általa komolytalannak minősített alkímiával szemben, amelynek pedig barátai, Báróczi Sándor és Pálóczi Horváth Ádám, valamint apósa és páholyának főmestere, Török Lajos oly szenvedélyesen hódoltak. Török egy ízben ólomból előállított rezet is mutatott Kazinczynak. "De mikor azt mondta nekem – írja Kazinczy –, hogy ilyesmi csak bizonyos konstellációk alatt és bizonyos imák elmondása mellett történhet, mindjárt tudtam, hogy meghibbant."[8]

Mindemellett szabadkőművesek is alapítottak rózsakeresztes rendeket, a francia Jean-Baptiste Willermoz, akinek a nevével majd a Martinista Rendnél is találkozunk, 1763-ban "A Fekete Sas rózsakeresztje lovagjainak szuverén káptalanja" néven alapít rózsakeresztes rendet. Willermoz mintha igazolná Mirabeau azon állítását, miszerint a rózsakereszt a templomosok vörös keresztjéből származik, és a 17. századi rózsakereszt-kőművesek egyszerűen a templomosok régi rendjét vitték tovább titokban. Az 1879-ben, Pennsylvaniában alapított rózsakeresztes rend pedig csak szabadkőműves mesterfokozatú testvérek számára volt nyitott. Így terjedhetett el az a nézet, hogy a szabadkőművesség a rózsakeresztes mozgalom előszobája, vagy a rózsakeresztes tudás alsóbb szintje, a beavatás előfeltétele.

A rózsakeresztes mozgalom – akárcsak a szabadkőművesség - napjainkban is él, ám – szemben a szabadkőművességgel – egységes, kodifikált keresztény tanítási-beavatási program mentén működik. Legismertebb rendjük az AMORC[9] ("Ancient and Mystical Order Rosae Crucis", azaz "A Rózsakereszt Ősi és Misztikus Rendje"), amelyet Harvey Spencer Lewis alapított 1915-ben New Yorkban, és amelynek magyarországi székhelye Tatán található. Ők elhatárolják magukat a szabadkőművességtől, elsősorban a martinizmussal, egészen konkrétan a Tradicionális Martinista Renddel való szellemi összetartozást és kölcsönös támogatást hangsúlyozzák.

Na, de mi is ez a martinizmus?

Történetét követve 1740-ig kanyarodunk vissza. XII. Kelemen pápa bullája már két éve kiközösítéssel sújtja a szabadkőműveseket, Mária Terézia ekkor veszi át a Habsburg Birodalom irányítását, Angliában eddigre lezajlottak a polgári forradalmak, 1707 óta már Egyesült Királyság. Javában zajlik a "Jenkins füle" elnevezésű brit–spanyol háború, ami alkalmat ad a briteknek, hogy beszálljanak az ebben az évben kirobbanó osztrák örökösödési háborúba, ami egy összeurópai háborúvá terebélyesedik. Franciaországban már 25 éve uralkodik az ötéves korában trónra lépett XV. Lajos, Oroszországban pedig a felvilágosult és rendkívül népszerű Erzsébet cárnő kezdi építeni birodalmát, akinek uralma alatt egyetlen személyt sem végeztek ki politikai okokból.

Franciaországban ekkor hozza létre a martinizmust, e misztikus tradíciót magas szintű szabadkőműves-rendszer formájában Martinez de Pasqually, majd később különféle formában terjeszti két tanítványa: Louis-Claude de Saint-Martin és Jean-Baptiste Willermoz.

A legáltalánosabb és legelfogadottabb meghatározás szerint a martinizmus a keresztény misztika, illetve az ezoterikus kereszténység egy formája, az első ember bukásával, az isteni forrástól való megfosztottságával és visszatérése folyamatával foglalkozik. E visszatérési folyamatot "újraegyesülésnek", illetve "megvilágosodásnak" hívja, emiatt a martinizmust szokás francia illuminátusként is emlegetni. De mint később látni fogjuk, nem sok köze van a köztudatban illuminátusként rögzült bajor illuminátushoz. Szabadkőművesek hozták létre, azonban fontos leszögezni, hogy nem valamiféle kodifikált szabadkőműves program céljaként alakult meg, csupán arról van szó, hogy a martinisták a szabadkőművesség berkeiben találtak egymásra, és onnan indultak saját, személyes meggyőződésük szerint egy, a szabadkőművességnél jóval misztikusabb, teurgikus rituálén alapuló eszme felé.

A martinizmus nem beavatással, hanem ún. átadással növelte követői táborát, és épített ki rendekbe tömörülő rendszert. Az átadás a tanítások és szervezeti struktúra átadását egyaránt jelentette, amiből azt gondolhatnánk, hogy meglehetősen egységes és kongruens szervezetről van szó, ám már az első generáció – Pasqually két közvetlen tanítványa – alatt három ágra tagolódott a mozgalom.

Az első és kifejezetten teurgikus (azaz az ún. Isteni Síkhoz tartozó entitások, pl. szellemek és angyalok megidézésén alapuló) ág az Elus-Cohen (papi kiválasztott) Rend volt. A rend legmagasabb fokán, a Rózsás Kereszt szinten végzett mágikus műveletek a Láthatatlan Világgal való kapcsolat létrehozását célozták. Fennkölt és gyönyörű imákkal, valamint ördögűzéssel igyekeztek megtörni az Univerzumban létező démoni befolyást, és megakadályozni, hogy az embereket sötét erők kerítsék hatalmukba. Ugyanakkor elutasították a fekete mágiát, és harcoltak ellene. Ez volt tehát Pasqually eredeti rendje, amely halála után még működött egy ideig, de a 19. század közepére már mindegyik Elus-Cohen páholy alvó állapotba került.

A második ág a Jean-Baptiste Willermoz által alapított Helyreállított Skót Rítus volt. Ez a rend alsóbb fokon szabadkőműves-szertartást követett, felsőbb fokokban azonban az Elus-Cohen Rend teurgikus praxisát tette magáévá. Napjainkig sikerült megmaradnia, egyfelől tisztán szabadkőműves rítusnak, másfelől különállónak is. Jean-Baptiste Willermoz 20 éves kora óta szabadkőműves beavatott volt a "Szigorú Rítus" szabályai szerint. 1767-ben avatták be az Elus-Cohen Rendbe, melynek elérte a legmagasabb fokát, és Pasqually csak a "Legfelsőbb Bíró"-nak nevezte. A Helyreállított Skót Rítus rendje 8 fokozatban dolgozott, és a 6. fokozattól, a Szent Város Jótékony lovagja foktól tükrözték a szertartások az Elus-Cohen filozófiáját és rituális rendjét. A francia ág megreformálása után Willermoz kísérletet tett a német ágak meggyőzésére, de jelentős ellenállásba ütközött a bajor illuminátusok és személyesen Adam Weishaupt részéről, aki maga is szabadkőművesek köréből toborzott tagokat, továbbá rossz iránynak tekintette a szabadkőművességen belül terjedő misztikus-spirituális trendeket.

A harmadik ág Martinez de Pasqually másik tanítványának, Louis-Claude de Saint-Martinnak a nevéhez fűződik. Saint-Martin elégedetlen volt az Elus-Cohen-rendszerrel, bonyolultnak és célszerűtlennek tartotta. A teurgia helyett a belső kontemplációt részesítette előnyben, azt, amit "a szív útjának" nevezett; a meditációt és a belső spirituális alkímiát. Ez utóbbi alatt azt a folyamatot értette, amelynek során a szellem, a lélek és test egy magasabb tudati állapotban eggyé válik, és az istennel való újraegyesülés megtörténik. Azt vallotta, hogy az emberi lélek (1), az emberi értelem vagy szellem (2), a Világlélek (3) és az elemek, vagyis az anyag (4) az isteni kiáradás négy állapota, az ember Isten közvetlen visszatükröződése, a természet pedig az ember visszatükröződése. Az ember azonban aláhullott e magasztos rangjáról, és az anyag a bukása egyik következménye. Az isteni szeretet azonban, Krisztusként egyesülve az emberiséggel, elhozza majd a végső újjászületést és megvilágosodást.

Ő maga nem alapított külön rendet, tanítványai és követői a Láthatatlan Filozófusként hivatkoztak rá. Nézeteltérése odáig fajult az Elus-Cohen Renddel, hogy 1790-ben megszakított velük minden kapcsolatot.

Dióhéjban tehát a martinizmus, ahogyan ma ismerjük, tartalmazza Martinez de Pasqually teurgikus hagyományát (martinezizmus), Jean-Baptiste Willermoz templomos lovagi szabadkőművességét (willermozizmus) és Louis-Claude de Saint-Martin keresztény teozófiáját (martinizmus). Ezt az örökséget szervezte újjá "Martinista Rendként" Augustin Chaboseau és Gérard Encausse (Papus) 1886-ban, és ez él tovább a ma is létező Tradicionális Martinista Rend gyakorlatában, amelynek fő eleme a láthatatlan, transzcendens erők és entitások rituális, vagy belső spirituális invokációja.

Mint korábban említettem, a martinistákat francia illuminátusoknak is hívják. Ám semmiképpen nem szabad azonosítanunk őket a bajor illuminátusokkal, hiszen mint láttuk, Willermoz egyesítési törekvései kudarcot vallottak. A bajor illuminátusok azok, akiket "az illuminátusok" néven emleget a világ, rájuk gondolnak, amikor a világuralomra törő háttérhatalmakat emlegetik, őket sejtik a francia forradalom kirobbantása, az Egyesült Államok megalapítása, a világot behálózó titkos pénzügyi rendszerek és a Világkormány létrehozásának "ördögi" szándéka mögött. Holott ez a rend már csak a népszerű lektűrirodalomban és az összeesküvés-elméletekben létezik (amelyekből bőven jutott a szabadkőművességnek is).

Az illuminátus rendet, vagyis "a megvilágosodottak rendjét, 1776. május 1-jén a mindössze 28 éves Adam Weishaupt ingolstadti filozófus, az egyházjog professzora alapította. A rendet rövid 9 évnyi, hektikus működés után, 1785-ben végleg betiltották, és azóta a szervezet hivatalosan nem aktív.

A rend a felvilágosodás bűvkörében folyó egyetemi oktatás organikus fejlődésének eredménye, ugyanis Weishaupt professzor első lépésként 1776. május 1-jén, két egyetemi hallgatójával megalapította a perfektibilisták szövetségét A szövetség szimbólumának Minervának, a bölcsesség római istennőjének baglyát választotta (ez a szabadkőművességben is jelkép lett, lásd a Podmaniczky utcai nagypáholyház oromdíszeit). Majd – hogy a hozzá csatlakozóknak hozzáférési lehetőséget biztosítson a kor egyházkritikai irodalmához megalapította a Bölcsesség Titkos Szövetségét, amely kezdetben legfeljebb húsz tagot számláló olvasókör volt csupán.

A fellendülésre akkor került sor, amikor 1778-ban Weishaupt egykori tanítványa, Pfalz későbbi kormányelnöke, Franz Xaver von Zwack átszervezte a titkos szövetséget. Weishaupt a Méhrend nevet javasolta, mert az lebegett a szeme előtt, hogy a tagoknak egy méhkirálynő irányítása mellett a bölcsesség nektárját kell gyűjteniük, de mégis az Illuminátusok Szövetsége, majd végül az Illuminátus Rend elnevezés mellett döntöttek. A bölcsesség szövetsége így most igazi titkos renddé vált, amely szervezetét tekintve akkor még leginkább a jezsuitákéhoz hasonlított. 1780-ban Adolf Knigge báró belépett a rendbe, és további átszervezést hajtott végre, ő adott a szabadkőműves-páholyokhoz hasonló struktúrát a rendnek, amelynek vezetői Weishaupt, Knigge és mások voltak, és mint úgynevezett areioszpagosz működtek. Ezzel sikerült az illuminátusoknak számos szabadkőművest megnyerniük, sőt átvenniük teljes páholyok felett az ellenőrzést.

A háttere ennek az a válság volt, amelybe 1776 után került a német szabadkőművesség. Akkor omlott össze ugyanis a szabadkőművesség egyik irányzata, az úgynevezett Strikte Observanz. Ez az erősen hierarchikus, magas fokú rendszer magát az 1312-ben felszámolt templomosok utódjának tekintette.

Nagymesterük halála után, teljes tanácstalanság közepette 1782 nyarán Wilhelmsbadban ülésezett a német páholyok nagy konventje. Ezen a Strikte Observanz dominált. A templomosok rendszerét feladták, kisebbségben maradt a rózsakeresztesek rendje, amely arra törekedett, hogy a Strikte Observanz örökébe lépjen. A nagy konventen fellépő két prominens illuminátus, Knigge és az egyértelműen radikális felvilágosító Franz Dietrich von Ditfurth magukhoz ragadták a szabadkőműves rendek eszmei irányítását, s ezzel össze is forrasztották a szabadkőművességet az illuminátusokkal.

A tagok toborzásában segített a misztifikálás. Mindegyikük kapott a beavatásakor egy harci nevet. Weishaupt önmagának az antik rabszolgavezér, Spartacus nevét választotta, Knigge Alexandriai Philón zsidó filozófus nevét, míg Goethe Abarisz szkíta mágus nevét kapta. A földrajzi neveket is titkos nevek helyettesítették (München például Athén, Tirol Peloponnészosz, míg Frankfurt az Edessza és Ingolstadt az Eleuszisz nevet kapta), sőt maga a keltezés is titkos, perzsa nevű hónapneveket tartalmazott, időszámításuknak a kezdete pedig Kr. u. 632. volt. A szigorú hierarchiát kiegészítette a rend ezoterikus struktúrája, azaz, hogy az új tagok nem tudhattak a rend valódi céljairól, ezzel kapcsolatban tehát félrevezették őket.

Az illuminátus rend elkötelezte magát a felvilágosodás eszméi mellett. El akarták távolítani a hatalom közeléből a jezsuitákat, meg akarták szüntetni a befolyásukat. Fel akarták szabadítani a politikát a zsarnokság és a babonák uralma alól, az állam alapjait a katolikus hagyományoktól független, humánus kozmopolitizmusban keresték. Azt gondolták, erőszak nélkül is elérhető a céljuk: az uralom nélküli társadalom. Az abszolutisztikus uralom megszüntetéséhez így nem forradalom útján jutnának el, hanem személycserék révén: azaz az állam kulcspozícióiból egyre többet kell elfoglalni, s így fokozatosan elérni az állam feletti kontrollt. Az illuminátus rendnek tehát volt explicit politikai programja, míg a szabadkőműveseknél mind a mai napig tilosak a vallási, hitbéli vagy pártpolitikai viták. A szabadkőművesek megvallhatják a hovatartozásukat, és emiatt nem kifejezetten titkos társaságok, az illuminátusok ezzel szemben ezt nem teszik. Bár átvettek szabadkőműves struktúrákat, mint például a páholyokba szerveződést és a hierarchikus fokozatokat, mégsem tartoztak a szabadkőművességhez. Nem tagozódtak be az országos szintű szabadkőműves-szervezetekbe, a Nagypáholyokba. A szabadkőművesektől és a rózsakeresztesektől elsősorban a célkitűzésben, a racionalitás szintjében, a titkosságban és az abszolutisztikus rendszerrel szembeni ellenzékiségben különbözött az illuminátus rend. Módszereit láthatóan legádázabb ellenségétől, a jezsuita rendtől vette át (hiszen Weishaupt jezsuita neveltetésben részesült), így a szolgai engedelmességet, valamint az óvatos, de annál hatékonyabb, gyónáson keresztül érvényesülő irányítást.

A felvilágosodás eszméit terjesztő titkos rendek gyanúsak voltak a vezető körök számára, hiszen azt tűzték ki célul, hogy a fennálló rendet megváltoztatva "az ész államát" hozzák létre a közhivatalok behálózásán keresztül. 1784. június 22-én Karl Theodor választófejedelem ezért betiltott minden olyan "közösséget, társaságot és kapcsolatait", amelyek nem az ő "választófejedelmi engedélyével" alakultak meg. A rend tagjainak zaklatása mégis keretek közt maradt. Voltak házkutatások és elkobzások, néhány tiszt és udvari tanácsos elveszítette állását, a rend bizonyos tagjait kiutasították az országból, de senkit sem börtönöztek be vagy végeztek ki. A bajor kormány az illuminátus rend lefoglalt dokumentumait és levelezését közzétette, és szétküldte az európai uralkodóknak, ami kiváltotta az első, illuminátusokhoz kapcsolódó hisztériát. Mindenütt a radikális felvilágosító titkos szövetség tevékenységét gyanították. A második, lényegesen nagyobb hulláma ennek a hisztériának a francia forradalom után következett, amikor a jakobinusoktól és az illuminátusoktól való félelem egyetlen rémisztő fantazmagóriává olvadt össze. Ebben a hangulatban Maximilian von Montgelas bajor államminiszter – aki korábban maga is illuminátus volt – 1799-ben, közvetlenül a hivatalba lépésekor rendeletileg az összes titkos társaságot feloszlatta Bajorországban.

A rend a tulajdonképpeni célját nem érte el, azaz nem vált a társadalom intellektuális és politikai elitjévé, amit az is fényesen illusztrál, hogy amikor II. József Bajorországra is ki akarta terjeszteni uralmát, és ezt a szabadkőművesség és az illuminátus rend segítségével próbálta elérni, nem tudták támogatni elképzeléseit. II. József számára így elvesztették fontosságukat, és bajorországi betiltásuk után ő is korlátozta tevékenységüket.

Ha eltekintünk a már említett kivételektől (Goethe, Knigge), akkor azt látjuk, hogy a kései német felvilágosodás tényleg jelentős képviselői vagy teljesen távol tartották magukat (Schiller, Kant, Lessing), vagy ha beléptek, akkor gyorsan távoztak, mert csalódtak a rend rideg struktúrájában.

A hazai illuminátusok közé a bajor menekülteken kívül a magyar nemesség és főnemesség legkiválóbb tagjai közül is tartoztak néhányan; ők vagy európai útjaikon, vagy a Born Ignác vezette bécsi Az Igazi Egységért nevű – illuminátus irányítású – szabadkőműves-páholyon keresztül léphettek be. Kazinczy Ferenc – szabadkőműves testvérének, Aranka Györgynek írt levelében – lelkesedett az illuminátusokért, bár ő maga nem volt a rend tagja.

II. József halála után Martinovics Ignác – mint az új uralkodó, II. Lipót titkos ügynöke – több jelentést is írt az illuminátusok tevékenységéről. Életrajzírója, Mályusz Elemér szerint ezek java része kitaláció, írójuk saját személyének fontosságát akarta fokozni velük.[10] Berzeviczy Gergely hagyatékában fennmaradt egy illuminátus szellemiségű szervezet szabályzata (Norma Unionis), de ez sohasem valósult meg, tervezet maradt.[11] Ennek ellenére az illuminátusoknak mindig újabb és újabb nyomait vélik felfedezni, tovább él az illuminátus-ellenes paranoia.

Néhány okkult vagy teozófus csoport megpróbálta önmagát úgy beállítani, mintha ők lennének az évtizedek óta bujdosó illuminátusok. Ez újabb táplálékul szolgált az összeesküvés-elméleteknek. 1896-ban például Leopold Engel történész, aki maga is publikált könyvet az illuminátus rendről, megalapította az Illuminátusok világszövetségét, ami Weishaupt rendje örökösének tekintette magát. 1929-ben ezt a bejegyzett egyesületet törölték a berlini regisztrációból. Az 1896-ban létrehozott Ordo Templi Orientis, vagy az 1978-ban megalapított Thanateroszi illuminátusok szintén megpróbálták magukat a bajor illuminátus hagyományok továbbvivőinek beállítani, bár semmi közük nincs Weishaupt és Knigge felvilágosult, racionalista rendjéhez.

Mi teszi tehát a rózsakereszteseket, a martinistákat és az illuminátusokat rokon szervezetté a szabadkőművességgel? A létfeladatában korrumpálódott ember alapállása, a felülről kapott tudás visszaszerzésének szándéka. De a szabadkőművesség e tudásban nem eszközt lát újabb korrupt létfeladat kreálásához, hanem a célt, azaz isteni önvalónk megtalálását és - az ego szülte dualitás nélküli - megvalósítását, vagyis az isteni képmással azonos valósággá tételét. Hogy "a sötétségből világosságot teremtsen, a gyűlöletből szeretetet, a bőszültségből áldozatot, a görcsből oldottságot, az elrejtőzésből megnyilatkozást." [12]

Felhasznált irodalom:

Hamvas Béla: Patmosz I-II.

Szathmáry László: A biblia és az alchimia

Szerb Antal: A Pendragon-legenda (regény)

Szerb Antal: A rózsakeresztesek (tanulmány)

Nesta Helen Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak, 1924.

Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon, Akadémiai Kiadó 1993.

Benedek Szabolcs: A szabadkőművesség eredete

Wikipédia szócikkek

Mályusz Elemér: Martinovics és társai; és Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790-1795.

Arthur C. Clarke: A jövő körvonalai, Fordította: Árkos Ilona, 1968.

[1] Hamvas Béla: Patmosz I-II.

[2] Arthur C. Clarke: Profiles of the Future, magyarul: A jövő körvonalai, megjelent 1968-ban, fordította: Árkos Ilona

[3] Főoldal - Magyarországi Symbolikus Nagypáholy (szabadkomuves.hu)

[4] Szathmáry László: A biblia és az alchimia, Természettudományos Szemle, 1927.

[5] Nesta Helen Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak, 1924.

[6] Szerb Antal: A Pendragon-legenda

[7] Benedek Szabolcs: A szabadkőművesség eredete, mek.oszk.hu

[8] Szerb Antal: A rózsakeresztesek

[9] Rózsakeresztes rend – Wikipédia (wikipedia.org)

[10] Mályusz Elemér: Martinovics és társai, és Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790–1795

[11] Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon. Budapest: Akadémiai. 1993.

[12] Hamvas Béla: Patmosz II.