Ariel és az enciklopédisták

Ariel és az enciklopédisták

- avagy mi is a szerelem?

...
…

Nemsokára született a királynak egy gyönyörű kislánya. A haja fekete volt, mint az ében, a bőre fehér, mint a hó, orcája piros, mint a vér. El is nevezték Arielnek.
Meghalt az anyuka, tattaratta… uncsi, lapozzunk tovább! Jött a mostoha, tattaratta… uncsi, tovább! Meghalt a király, ott maradt Ariel a gonosz mostohával, tükröm, tükröm, mondd meg nékem, tattarattata… uncsi, tovább… vadász megkegyelmez, Ariel menekül, ágak tépik, bokrok sebzik, tattaratta-ta-ta… Na, ez az! Ne tovább!

Meglátott... egy takaros kis házikót a tisztáson!!
- Kik lakhatnak itt? – kérdezte magától ártatlan őzike szemekkel Ariel, de mert megvolt a magához és hajszínéhez való esze, rögtön belátta, hogy ezt nem tudja, továbbá csekély a valószínűsége, hogy gondolati úton kikövetkeztetheti, főleg mert egy gyerekkori fertőző betegség szövődményeként el kellett távolítani gyulladásban lévő logikáját. Odament hát, és bekopogott.
- Hahó! – kiáltotta kedves, csilingelő hangocskáján, amit csak a közismerten rosszindulatú őzek, szalonkák, mókusok, békegalambok és malacperselyek hallottak bántóan harsány rikácsolásnak. – Lakik itt valaki?
- Senki! – felelte egy borízű, körszakállas hang függőleges csíkozású alsógatyában.
- Nyuszi! – rikoltotta boldogan a művelt Ariel. – Engedj be, kérlek!
Nyílott az ajtó, és kidugta a fejét a körszakállas. Ariel rémülten hátrahőkölt.
- Te nem a Nyuszi vagy!
- Ja. Hát nem – mondta a barátságtalanul borízű körszakállas, függőleges csíkozású alsógatyában.
Ariel gyengéd határozottsággal betolta az ajtót, majd kecsesen átlépett a borízű körszakállason, immár vízszintes csíkozású alsógatyában.
Belülről a kis ház tágasabb volt, mint kívülről hitte. A falat végig könyvespolc takarta, rajta sok-sok könyvvel. Az ablakokon helyes hernyómintás selyemfüggöny szűrte a fényt, a mosogatóban vidám kis mosómedvék szorgoskodtak egy víg dalt fütyörészve, a nappaliban hét kis íróasztal állt, rajtuk hét iszonyú kupi. Az íróasztalok mögött egy-egy daliás, ijedt tekintetű férfi ült.
Mint mondtam, Ariel különösen olvasott lány volt, gyanút fogott hát.
- Itt nem a hét törpének kéne laknia? – kérdezte csípőre tett kézzel. – Akik gyémántot bányásznak? Halljam, mit csináltatok velük?
- Mi… m-mi vagyunk a törpék – szólalt meg bátortalanul Szende.
- Aha! És ezt higgyem is el? – Ariel kiültetett az arcára egy porfiriji mosolyt. - Hol vannak a gyémántok?
- Itt! – mutatott Vidor az íróasztalára.
- Meg ott! – mutatott Tudor a könyvespolcra.
- És itt? – mutatott Ariel a fejére. – Na jó, feleljetek, míg finom vagyok és nőies! Kik vagytok?
- Enciklopédisták – mondta Szundi, aki a csinos Ariel érkezése óta különösen élénk és éber lett. – Mi a tudás gyémántjait bányásszuk ki, és rendezzük egy nagy gyűjteménybe.
Ariel gyanakodva méregette őket.
- Szóval, tudósok vagytok.
Szende szégyenlősen felvihogott.
- Af... affélék – morzsolgatta zavarodottan a tökeit. – Én a filozófiai és művészetesztétikai szócikkeket szerkesztem, Szundi a matematikai és fizikai szócikkeket, Vidor a biológiait és kémiait, Tudor a történelmit és vallástörténetit, Hapci az irodalmit és nyelvészetit, Morgó pedig a politikait.
- És Kuka?
- Kint van a ház előtt – kapott a fonal után lelkesen Tudor. - Hetente ürítik.
- Istenem – emelte az égre tekintetét Ariel. – Ez nem lehet igaz!
- De. Szerdánként! Jaaaa! Ez a Kuka? Ő a zenei szerkesztő. Plussz reggelit csinál, meg takarít.
Morgó, a borízű körszakállas közben feltápászkodott, horizontális csíkozásból ismét vertikálisba váltott, és harciasan Ariel elé állt.
- Azt tudjuk, hogy mi kik vagyunk! De ki vagy te?
Ariel szeme huncutul csillogott.
- Én vagyok a vidámság, az élet és a testiség.
- Óóó! –hördültek fel az enciklopédisták. – A testiség?
- A testiség. Bujaság, érzékiség, erotika, szerelem…
- Úúúú! – hörögtek megint mind, mert a B és az E betűn már túl voltak, így volt némi fogalmuk a bujaságról és az erotikáról, de az Sz-nél még nem tartottak. Ez kissé elbizonytalanította őket.
Ariel otthonosan körülnézett.
- Na, jól van. És hol fogok aludni?
- Csak hét ágyunk van! – morogta durcásan Morgó.
- Ó! Hát akkor kénytelen leszek valamelyikőtökkel egy ágyban aludni, igaz?
- Igen! Hurrá! – üvöltötték az enciklopédisták egy kozák művészeti együttest is megszégyenítő összhangban.
- De melyikőtökkel?
- Velem! Velem! – süvített a levegőbe hatszor. Kuka ugyanis csak jelentkezni tudott, így ő maga süvített a levegőbe.
- Na várjatok! – intette le őket Ariel. – Döntsünk igazságosan. Ti mindent tudtok, ugye?
- Igen!
- Lássuk, mit tudtok a szerelemről. Aki megmondja nekem, mi kell egy nőnek, azzal töltöm az éjszakát. Szende?
- Khm… Nos, hát… A nő szeret beszélni. Tehát nyilván egy olyan társra vágyik, aki megfelelő bölcsességgel bír, mert az ilyennel mindenről lehet beszélgetni. Ez kell a nőnek. Egy filozófus.
- Hm – csettintett elégedetten Ariel. – Nem rossz. Szundi?
- A nő realista, két lábbal áll a földön. Olyan férfi kell neki, aki ismeri a természet és a logika törvényeit. Egy matematikus kell neki. De minimum egy fizikus.
- Hm. Nem rossz. Vidor?
- A nő örömre és gyönyörre született…
- Bíztató – vetette közbe Ariel.
- …ezért olyan valaki kell neki, aki tudja, hogyan termelődik az endorfin, a dopamin és a szerotonin. Egy biokémikus kell neki.
- Hm. Alakul. Tudor?
- A történelem világosan beszél. A nők a hősöket szeretik, akik képesek akár meghalni is értük.
- De ezt előbb be is kell bizonyítaniuk – mosolyodott el Ariel, mert Karinthyt is olvasott. – Hapci?
- A nők romantikus, érzékeny lelkek. Vers kell nekik, mely őket énekli meg, óda, mely őket dicsőíti.
- Jó! Morgó?
- Egyértelmű. Hatalom kell nekik. És pénz. Vagyis egy politikus.
- Nem árt, valóban. Vagyis egy politikus mindig árt, de hagyjuk. Kuka?
A megfelelt hatak felszabadult gúnykacajban törtek ki.
- Ő nem tudja! Neki meg kell mondanod!
Ariel lehunyta pilláit, majd e pillanatnyi csend után így szólt.
- Kukával alszom.

*