Lilith

Lilith

Te is koszhadt földgolyóból teremttettél, Felség!
Most meg vörösen izzik, feketén morajlik az ég
éjjel, ha hullámos hajkoronád lobog a horizonton,
s feszes melled, ha leszállsz, átüt e dús bozonton.

Arcodon szépség és gonoszság: a Tudás műjegye,
jelöletlen anya nyíva kushad, míg visít a gyereke,
denevérszárny robban, s rajtad áll, elfutni lehet-e,
de én várlak! Én kívánlak, csak borulj rám, gyere!

Légy felül, ha ezt akartad, tedd, hiszen már teheted,
Az Úr nevét, bár tudom én is, kimondani te mered.
Hatalmad és büszkeséged csorbulatlan, híja nincs.
De nem egy árva könnycseppet rejt itt e barna tincs?

Vigasztalódj, Éjkirálynőm, mert rettegik már a neved,
Ha magad hagyod el, mint engem, ki lesz még veled?
Tudod ezt is. Bűnbánó hű bolondod árnyékként követ.
S ahogy te vágyod, úgy teszi termővé gyönyörű öled.