Versek

azt az egyetlent mutasd,

(táncdal füttyszóra és botozásra)

Legyek én a borostyán
megkövült szívedbe zárva
magukba burkolt kincseid
felszínig vezető társa
titokban őrzött vágyaid
fénnyel telt kirobbanása
fájdalommal szült könnyeid
mohón felszívó párna
vérlázadat szépséggel
csendesen csitító nyárfa
a hangjaid közé rekedt
érted esdeklő árva
legyek én a teremtő
lelked isteni párja.

Nincs hova bújnod, rejtőznöd előlem,

Itt nyugszik a legjobb édesapa,
homlokon vágta a gyomláló kapa.
Ha véle van az Isten, szóljon az uramnak,
adja le a kapát, kell a többi gaznak.

Már várt rám - ahogy én is vártam –

Csak én hordhatom eléd a világot!
Beléd ma is csak én halhatok!
Csak én szíthatok parazsadból lángot!
Sóvár tüzet csak én olthatok.

Te is koszhadt földgolyóból teremttettél, Felség!
Most meg vörösen izzik, feketén morajlik az ég
éjjel, ha hullámos hajkoronád lobog a horizonton,
s feszes melled, ha leszállsz, átüt e dús bozonton.